Illuminátus üzenetek a Nike új szpotjában?

A csúcsról csak felfelé van út - vallja Kobe Bryant a legújabb Nike-szpotban, amelybe (szokás szerint) a sportszergyártó meghívott egy rakat sztárt és híresembert. Kobe, az LA Lakers oszlopa így mondhatja el a Virgin-csoport urának, Richard Bransonnak, Landon Donovan válogatott focistának és még több celebritásnak, hogy ha valaki már sikeres, akkor a Nike-cipőkbe épített KobeSystemmel még jobban az lehet.

 

 

Hogy pontosan mi a KobeSystem, a reklámból nem derül ki, ahogy az sem, hogy Kobe hogyan lendül túl egy cipő segítségével azon, hogy neje nemrég bejelentette: válni akar. De ez mind csak kicsinyesség a vigilantcitizen.com honlaphoz képest, amely konkrétan azt állítja, a kosárlabdázó az illuminátusok fő üzenetét próbálja terjeszteni a világban. A siker elérése, a sikeren való túllépés, a megvilágosodásés a háromszög-szimbólum valóban közös, de hogy ebből miért következik egyenesen az illuminati, arra talán csak a konteo blog szerkesztői tudják a választ.

 

A Wieden + Kennedy agyszüleménye mindenesetre inkább a karakterek, mint a történet vagy az alapötlet miatt maradhat meg az emberek emlékezetében - na meg persze azért, mert felmerül a kérdés: ha Kanye Westnek és Richard Bransonnak nincs szüksége a reklámért kapott pénzre, mi másért ülnének ott, mint az Illuminátus Eszme képviselete miatt? Muhaha.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr613556758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2012.01.17. 12:06:37

Á, ez semmi ahhoz a magyar agymenéshez képest, ahol egy Vodafone-reklámban látnak igen összetett sátánista szimbolikát:
www.youtube.com/watch?v=Bvp8PZBi82g

Maddness69 2012.01.17. 12:35:50

THEY CONTROL EVERYTHING!!!!

100musicalfootsteps.wordpress.com/2009/05/16/21-hidden-secrets-of-the-illuminati/

Mekkora blődség! Hahaha
Mennyi naiv ember. Az "illuminati" nem is létezik! Ébresztő!!! Idióták...

lolperec 2012.01.17. 12:40:10

"Bases on the moon, ruins on mars."
muhahahah :D

amúgy miről szól a reklám?
valami új kínában fröccsöntött műbőr csukáról?

Martian (törölt) 2012.01.17. 12:51:12

Akinek állandóan kalapács van a kezében, az mindent szögnek néz...

Kodomo 2012.01.17. 13:06:38

@α Ursae Minoris: "Á, ez semmi ahhoz a magyar agymenéshez képest,"...
Apropó, az Agymenők (Big Bang Theory) eleje főcímében amikor egyre gyorsuló vágásokkal jönnek a történelmi képek, a szabadkőműves mindentlátó szem lassabban jön, kicsit megtörve az ütemet.

Dolgozónép 2012.01.17. 13:25:22

A hülyeség tényleg határtalan.

zaturek 2012.01.17. 13:33:28

Vannak olyan szlogenek, amiken ha csavarunk egyet, úgyis van értelmük, mondjuk: Kössük össze a kellemetlent a haszontalannal. De "A csúcsról csak felfelé van út" szerintem nem ilyen. A csúcsról ugyanis csak lefelé van út, ha még mindig tudsz feljebb menni, akkor addig nem a csúcson voltál.

Maddness69 2012.01.17. 14:00:23

NWO, New Age, WTC, 9/11, bázis a Holdon és a Marson, Annunaki, Megvilágosodottak, 2012 és még mennyi, de mennyi összeesküvés-elmélet.:)

Remekül fogunk szórakozni, ollé!

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.01.17. 17:20:42

A jó magyar illuminált :) mno.hu/migr_1834/kivilagitott_reszegek-324221
És ha sokan vagyunk az az Illuminátus gyülekezet.
süti beállítások módosítása