Direkt épít labirintust az IKEA?

Aki először jár IKEA-áruházban, biztosan nem talál ki rögtön a legrövidebb úton - egy angol kutatás szerint ez nem véletlenül van így. Ian Penn, a University College London professzorának számításai szerint az IKEA-vásárlások 60 százaléka a pillanat műve, vagyis impulzus-szerűen történik.

„Annyira jól és ügyesen van felépítve ez a rendszer, hogy csodálkoznék, ha nem lenne tudatos” - ismertette az év elején az eredményeket Penn. A professzor és csapata az IKEA-áruházak vizsgálata közben azt találta, hogy bár léteznek egérutak a tűzvédelmi szabályzat miatt, az üzletben ezek úgy vannak elhelyezve, hogy ne szúrjanak szemet, és a vásárlók a sárga csíkon (vagyis az IKEA által meghatározott útvonalon) haladjanak végig.

 

Az, hogy a vásárlót az összes szobán végigvezetik, mielőtt leér a piactérre, teljesen átgondolt stratégia: Penn szerint a kacskaringós túra végére az emberek elvesztik az irányérzéküket, és könnyebben betesznek a kosárba első látásra tárgyakat, mert nem tudják, hogy később is megtalálják-e majd őket.

 

Az IKEA természetesen a kutatásra reagálva tagadta, hogy össze szeretné zavarni a vásárlóit. Carole Reddish, az IKEA UK alelnöke a Scotsmannek azt nyilatkozta, a sok bemutatóterem azért van, hogy ötleteket adjanak. „Míg egyesek több időt eltöltenek nálunk, mások a katalógusból kinézett árut szeretnék csak megvenni, csak befutnak és kifutnak. Ezért hoztuk létre a rövidített útvonalakat” - védte meg az áruházak elrendezését Reddish.

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr392820101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

voodoux 2011.04.12. 13:55:01

micsoda felfedezés 2011-ben...

paillard 2011.04.12. 14:01:46

Nalam mindig egy nap az ikeazas, de csak azt veszem meg, amit kigondoltam. Ossze-vissza vasarolgatni a nok szoktak:)

gorillka 2011.04.12. 14:17:36

ha célirányosan megyek, akkor - mivel ismerem a rövidített utakat - tényleg csak berohanok és kirohanok.
De van, hogy ötletet keresek. Akkor pedig célirányosan az adott részt nézem meg. :)
és a végén jöhet az eper vaníliahabbal

tejcsokoládé (törölt) 2011.04.12. 14:18:15

@paillard: unalmas lehetsz...:) néha bizony kell engedni a csábításnak.

radix 2011.04.12. 14:26:02

Thank you, Professor Obvious!

Kovacsla 2011.04.12. 14:35:27

Dehogyis! Egyszerűen minden Ikea áruház építésekor kimarad egy csomó gipszkarton tábla, aztán a munkások ezeket nem akarják visszavinni, így az utolsó napon ötletszerűen felállítják középen.

Mikrobi 2011.04.12. 14:35:43

Mindent be kell pakolni a kocsiba - aztán véletlenszerűen kipakolni. Az eladók ismerik a rövid utakat, gyorsan megtalálják az áru helyét. Vásárolni meg nem kell semmit.

traff 2011.04.12. 14:39:02

Azt tudjátok, hogy vevőkövetőket alkalmaznak? Sima mezei várárlóruhában rádtapad és feljegyzi, merre bóklászol, mit nézel meg, mik a szokások a vásárlóknál. Sztem a beszélgetéseket is :)

snt 2011.04.12. 14:43:08

Szerintem a csak a nagyonhülyék nem találják meg a rövidített útvonalakat. Talán mert kinn van a térkép, ki van táblázva, éppen csak futófény nem vezet rá... Egyébként meg hasznos, hogyha bámészkodni akarok, van egy út, ahhol biztosan mindent látok. (Ez a rossz a hazai múzeumokban: Ha nem csinálok látogatási tervet, tuti, hogy a fele kimarad.) A rövidítésekkel meg szinte báronnan bárhova el lehet jutni azonnal.

Anti Anyag (törölt) 2011.04.12. 14:45:50

Szerencsére van rövidebb út. Amúgy elsőre, amikor nyitottak, megszívtam, bolyongtam is rendesen.

Vagy 10 évig nem is mentem az IKEA-ba és amikor komplett bútort, ágyat vettem, sem jutottak az eszembe.Így ez nálam biztosan nem jött be.

Amúgy gondoljátok meg mit vesztek ott, mert ha akármilyen kis eleme is összetörik, alkatrész az nincs. Legalábbis, ha nem bútor. Évente egyszer betérek, de komoly dolgot, csillárt, vagy még ami elromolhat, letörhet belőle valami sohasem veszek ott. Azok sajnos "IKEA minőség", így ami letörhet, biztosan le is törik, a bolhapiacon egy ember eleve ilyen javíthatatlan IKEA lámpákra szakosodott.

traff 2011.04.12. 14:46:31

az nem jutott még eszébe senkinek, hogy a labirintusrendszer A JOBB HELYKIHASZNÁLÁSÉRT VAN?

Silent Bob 2011.04.12. 14:59:13

Na ezért nem járok én Ikeába.

gitáros 2011.04.12. 15:04:36

@paillard:
Aha... Akkor miért tart olyan sokáig?
:)

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2011.04.12. 15:08:40

Fogadni mernék, hogy ezért a spanyolviaszért felvett a professzor úr valami jó kis támogatást a tanulmányára...

záporjózsi 2011.04.12. 15:14:30

Mennyit kellett törpölni, hogy a kutató rájöjjön? Mennyit kapott ezért a korszakalkotó felfedezésért? Nem évben, fontban...

manya48 2011.04.12. 15:17:00

A "piactér" = sok apró hasznos dolog helye a földszinten, a labirintus végén van, de ide csak a fenti bútorrészlegen keresztül vezet az a bizonyos sárga út. Miután tudtam, mit akarok venni, jómúltkor szabályosan bepofátlankodtam a földszinti pénztársoron...visszafelé a piactérre. Kénytelen voltam, ha nem akartam egy csomót fölöslegesen talpalni.

R. Daneel Olivaw 2011.04.12. 15:20:54

@voodoux:

Pont ezen gondolkodtam, hogy ez nem volt teljesen egyértelmű a kezdetektől? :)
És pont ezért soha nem is vezettek meg ezzel... imádok náluk bóklászni, remek a konyha - ritka napok kivételével - de megvenni csak azt veszem meg, ami konkrétan kell... vagyis általában semmit... :)

bea3 2011.04.12. 15:24:57

@manya48: ne aggódj az nem pofátlankodás...aki ismeri az Ikeát az a pénztáraknál szalad be, ha csak a piactérre akar menni:D

záporjózsi 2011.04.12. 15:25:28

@manya48: Meg kell nézni a térképet, szokott lenni egy igen rövid út az apróságokhoz.

R. Daneel Olivaw 2011.04.12. 15:26:52

Egyébként még mindig a legfelhasználóbarátabb, abban az értelemben, hogy eddig nem találkoztam fintorgó személyzettel, nem próbáltak a máshol bevett kis módszerekkel lehúzni, és a kis performanszaik - pölö amikor karácsonykor az egyik konyhában mézeskalácsot sütött egy lányka, majd mosolyogva kínálgatta, és az egész áruház gyömbéreskalács-illatban tobzódott - tényleg olyan érzést adnak az embernek, mintha egy kicsit Észak-Európába csöppent volna, mintha embernek néznék, nem kizsebelendő-lehúzandó-átbaszandó kelet-európai marhának... leginkább ezért a hangulatért térek be hozzájuk, semmint a termékeikért...

Advanced Flight 2011.04.12. 15:32:06

Hű, aztaaaa......Az összes szupimarketben így van, csak szólok. Plusz havonta átrendezik, hogy az is bóklásszon, aki már megjegyezte a gondolák sorrendjét.
De nem olyan nagy baj ez....
Decemberben voltunk Ikeában valami kisbútorért, és telezabáltam magam forró, friss mézeskaláccsal, amit ott sütöttek helyben, mert a tésztát reklámozták vele. :-)

OftF 2011.04.12. 15:35:31

na a brit tudósok megint feltalálták a svédviaszt

2011.04.12. 15:43:37

Úgy látom sikerült felfedezni csövön a likat.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.04.12. 15:43:58

Lehet, hogy így többet vásárolnak, de még többen - például én - csak végszükség esetén mennek az Ikeába, pont emiatt a kötelező túra miatt. Rühellem, de piszkosul!

2011.04.12. 15:44:52

Következő kutatási témának ajánlom: Vajon véletlen-e, hogy a pénztár előtti utolsó pult tele van édességgel?

magyar ember teli szájjal 2011.04.12. 15:54:06

Szent ég, milyen zseniális tudós. Kábé 50 éve tudja mindenki, hogy ez így jó. Mindegy, azért remélem sikerült ledoktorálnia belőle.

A következő kutatási témát az "Úszik-e a fa a vízen" témában javaslom.

johevi 2011.04.12. 15:58:49

Birka emberek mennek a felfestett csík után, még akkor is ha csak az ebédlőbe mennek, pedig a bejárattól jobbra 20 méterre van, csak le kellene vágni. Mondjuk az is egy kaszt, aki csak kajálni jár oda, mert a family kártyához ingyen van a kávé. Iszik is hármat jó magyar módjára.

mikka 2011.04.12. 16:04:40

Kapja be az IKEA a labirintus rendszerevel egyutt..
A minap ott jartam hogy vegyek valamit. Tudatosan...egy fillert nem koltottem extra dolgokra, viszont szetvetett az ideg hogy egy ora bolyongas van mig az ember a penztarhoz er. Ha engem kerdez valaki akkor legkozelebb meg a konyhai aprosagokert sem megyek oda. Egy bizonyos vasarlo tipusnal lehet mukodik a dolog, de ahogy en lattam nem voltam egyedul a frusztraltsagommal mikozben vagtattam a kijarat fele..Mi ez ? Uzlet idiotaknak?

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.04.12. 16:15:41

Ennél idegesítőbb bír lenni, amikor az áruházakban/plázákban úgy rakják be a kurva mozgólépcsőket, hogy amíg felérsz, közben végig kelljen menned a fél üzleten.

Lógós 2011.04.12. 16:17:37

Na, én pont a kib@szott labirintus miatt nem vásárolok az IKEA-ban!

franxepe 2011.04.12. 16:18:28

ilyeszto hogy milyen sokan vannak akik nem nezik meg a terkepet a labirintus elejen... a kijarat rogton a bejarat mellett van, csak at kell menni a terkep melletti atjaron. epp mint a mellekelt abran, az osszes ikea labirintus ilyen

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.04.12. 16:20:01

@Advanced Flight: Pedig szerintem ez nettó köcsögség. Nagy szerencséje a boltoknak, hogy nincs egy olyan hatékony netes rendszer, mint pizza és társaira a Netpincér, be nem tenném a lábam boltba többé. Milyen jó lenne, én kattintok ötöt, ő meg szedegesse szépen össze a saját labirintus szutykában amit parancsolok, hozza szépen ide, mint a kutya a labdát, és akár még bő nyállal le is szophat ha én nagylelkűen megengedem neki.

Nem úgy van, hogy a vásárló az első? Akkor miért ellenségként kezelnek?

igyugyaz 2011.04.12. 16:27:58

Ha még sejtené, hogy a pénztár mellett sem véletlenül árulnak rágót a boltokban..

balazsman 2011.04.12. 16:42:19

Még mindig jobb az Ikea labirintusa (shortcutokkal, természetesen), mint a Kika-féle "bazi nagy hodály, mindennemű rendszer és esztétika nélkül"...

aki olyan, hülye, hogy nem találja vagy használja az egérutakat, megérdemli, bolyongjon egy napon át.

Miron 2011.04.12. 16:50:02

Ha valami gyorsan kell lentről, mindig a pénztáron keresztül megyek be. Ez teljesen elfogadott, még senki sem kifogásolta.
A fenti részen meg a térképeken becsületesen jelölik a rövidítéseket.
Gondolom, a való világ rajongók intelligenciájának ez túl bonyolult.
Ők menjenek csak a sárga csíkon a győzelem felé.

himposztor 2011.04.12. 16:59:04

Basszus! Nekem beszélnem kéne ezzel az ikeás spinével. Merpéldául én még egy csomó szekrénybe is be akarnék sokszor menni, oszt nem tudok.

isti77 2011.04.12. 17:10:43

"én kattintok ötöt, ő meg szedegesse szépen össze a saját labirintus szutykában amit parancsolok, hozza szépen ide, mint a kutya a labdát, és akár még bő nyállal le is szophat ha én nagylelkűen megengedem neki"

De nagy ember itt valaki... bár valószínűsítem, csak akkor, amikor a gép előtt ül. Remélem, a saját munkahelyén meg is tudja tapasztalni napi rendszerességgel, amit itt leírt. Mivel ipari termelés már nem nagyon van ebben az országban, csak kereskedelem meg szolgáltatás, gyakorlatilag szinte mindenkinek benne van a munkájában, hogy valamilyen szinten emberekkel kell foglalkoznia, kivéve a takarítókat és a szellemi szabadfoglalkozásúakat (= diplomás munkanélküli, aki elvállal mindent, ami hébe-hóba feketén leesik), nem tudom, mi értelme az arcoskodásnak.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2011.04.12. 17:27:50

@manya48: +1
néha szólok a szekusoknak, kimaradt valami apróság, aztán a megrakott kocsival állok be a pénztárhoz :)

Sck: 2011.04.12. 17:51:25

Ezért kellett kutatás?? Baz+! Én meg nem találom munkát, nyalják meg a hajam. Felhívnak egy volt IKEA-st és bármelyik megmondja ugyanezt, csak a telefonköltségbe kerül!

5perc 2011.04.12. 18:17:09

Nem új dolog, jó régen nem járok már oda ezért, engem ne nézzenek birkának.

tlantos 2011.04.12. 18:32:37

@mikka: a hulyek igy jarnak. Amikor konkret dologert megyek, 1 perc alatt mar kinn is vagyok a parkolobol.

tlantos 2011.04.12. 18:33:48

@tlantos: 15 akart lenni, csak kihagy az 5-os gomb :)

Kovacsla 2011.04.12. 18:34:32

@balazsman: "aki olyan, hülye, hogy nem találja vagy használja az egérutakat, megérdemli, bolyongjon egy napon át."

Ott a pont!

Überspannung 2011.04.12. 18:46:12

@tlantos: 15 perc??? amikor konkrét dologért megyek, 5 perc alatt akarok végezni, nem 15 alatt.
Lehetne nyitottabb a tér, hogy legalább át lehessen látni egyik végéről a másikra, hogy ha mondjuk csak a konyhák érdekelnek, akkor rögtön irányba lehessen állni, ne kelljen térképet nézegetni vagy kanyarogni annyit.
Persze aki a fél életét ott tölti, az már nyilván kívülről tudja mi hol van.

soproni1 2011.04.12. 19:11:53

"@Macibb: Egyszerűen minden Ikea áruház építésekor kimarad egy csomó gipszkarton tábla, aztán a munkások ezeket nem akarják visszavinni, így az utolsó napon ötletszerűen felállítják középen. "

Olyan dolog nincs, amit magyar munkás ne akarna hazavinni !
Sőt ! Még vissza is megy érte !

J.Wolfram 2011.04.12. 19:48:31

Bár nem olvastam még ezt az IKEA-ról, de valahol ez olyan evidens volt...

Többek közt ezért is utálok oda menni. Egyfelől nem túl egyenes dolog. Olyan nagyon átlátszó manipuláció. Meg nem is praktikus. Nekem büntetés a hétvégi családi ikeázás. Már ha nem sikerül időben valami alternatívát kitalálnom.
Ha valamit meg kell keresnem minimum 3-4 eladót el kell csípnem útközben. Közben egyre ingerültebb leszek, velük is, befelé már anyázok, és fogadkozom, hogy soha többé, és ezeknél akkor sem hagynék itt pénzt, ha AZ-t árulnák féláron...

guss 2011.04.12. 19:50:56

A labirintus a tökéletes helykihasználás miatt alakult ki. Méghozzá pont a vásárlókért: végigvezeti a fiatal(os), lelkes, laza vásárlót, aki be akarja rendezni a lakását a-tól z-ig, aki otthont akar varázsolni magának, aki szereti a lakását, a környezetét. Ezt pedig megteheti, okos megoldásokkal, olcsó bútorokkal. És értékeli, hogy az IKEA mindenre gondol, ami széppé, kényelmessé, zölddé, "dizájnossá" és izgalmassá teheti az otthonát! ;) Ez a koncepció nem jó, nem rossz. Skandináv. Ha idegesít a lakberendezés, ne tedd! Akinek ez nem OK, mehet a BoConceptbe. Meg a PointZeroba. Apropó: anyázók, ti hol vásároltok bútort? :D

záporjózsi 2011.04.13. 06:08:44

@franxepe: Ahhoz gondolkozni kellene.

@guss: RS net-piactér. Ugyanolyan vacak a bútor, csak jóval olcsóbb. Viszont sok helyen praktikusabb, mint a többi.

Ju$t an0th3R $taR^ 2011.04.14. 16:08:45

micsoda???? hogy ez direkt van így???? nanebasssz!!!!!!!!444

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.09.26. 14:38:19

Mar attol a gondolattol, hogy az IKEAban kell menni valamit venni egybol otvennel felugrik a vernyomasom.
Egyszeruen ruhelem azt a labirintust, a tamolygo agyhalott tomeget.
Hiaba vannak a jol eldugott levagasok ha az embert feltartja a kovalygok.
süti beállítások módosítása