Cox és Arquette plüssjelmezben hancúrozik

Az Egyesült Államokban 15 másodpercenként bántalmaznak egy nőt a hozzátartozói, családtagjai. Bár ez az adat már önmagában is megdöbbentő, az OPCC-nél mégis úgy érezték, több kell a figyelemfelkeltésre. Ezért csináltak egy olyan vírusvideót, amelyben megvan minden ahhoz, hogy az emberek megosszák ismerőseikkel és elkezdődjön egy olyan párbeszéd, ami nagyban hozzájárulhat a probléma megoldásához, vagy legalább a mérsékléséhez.
 
A videóban a Jóbarátokból ismert Courteney Cox, valamint férje, David Arquette szerepel egy igen különös szituációban. A furcsa, de humoros jelenet végén – mikor már behálózták a nézőt – rátérnek a lényegre, amely legalább annyira meglepő, mint hogy a sztárházaspár mókusnak és nyúlnak öltözött. „A családon belüli erőszak egy olyan probléma, amely ellen Courteney és én is szenvedélyesen küzdünk.” – mondta Arquette. „A videó első fele persze hülyeség, megy a bohóckodás, de csak azért, hogy felkeltsük vele az emberek figyelmét és utána egy fontos témáról beszéljünk.”
 
A filmet az USA egyik legnagyobb humor-portálján, a Funny or Die-on hozták nyilvánosságra, ezzel is felturbózva a terjedést. Az akcióhoz tartozik még egy Facebook oldal is, amely azonban egyelőre nem működik. Reméljük, hogy minél hamarabb orvosolni tudják a problémát, hiszen a kampány legfontosabb célja a beszéd elindítása. „A családon belüli erőszak nem egy kellemes beszédtéma, de a közösségi média bevonásával úgy éreztük, hogy változtatni tudunk ezen. Ha minél több embert tudunk rávenni, hogy beszéljenek róla, annál kevésbé lesz tabu.” – nyilatkozta a szervezet igazgatója, John Maceri.
 
Mi itt az ADrenalinnál nagy támogatói vagyunk az ügynek, legyen szó külföldről vagy Magyarországról. Pár héttel ezelőtt is megosztottunk veletek egy rendkívül meggyőző videót, amely a humor helyett inkább a sokkolásra koncentrált. Nézzétek meg azt is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr262685314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása