Egy különös és szürreális animáció kering a világhálón, melyben futurisztikus formák és egyedi hangulatok keverednek Amon Tobin és Bonobo közös zenéjére. A beskatulyázhatatlan stílusú „I’ll have the Waldorf salad” leginkább a breakbeat, a jazz, az IDM és a klasszikus műfajokat ötvözi – mégpedig zseniálisan. De a zene most vált csak teljessé, hiszen egy fiatal magyar animátor, Lányi Zoltán megalkotta mellé a tökéletes kép világot, ezzel is felejthetetlen audiovizuális élményt nyújtva a nézőknek.
Rendhagyó postunkban a vele készült interjúnkat olvashatjátok.
Mivel foglalkozol? Tanulsz még?
Igen, az Eszterházy Károly Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakának végzős hallgatója vagyok.
Miért készítetted el ezt a videót?
Minden félév végén a fontosabb gyakorlati tárgyakból a vizsga egy „teregetés” nevű szertartáson történik, így a félév során legintenzívebben erre a kis népi játékra készülnek a hallgatók. A tanárok itt már nem a szokványos, általános stúdiumokra kíváncsiak, hanem arra, hogy mennyire alakult ki az egyéni látásmódunk, a vizuális érzékenységünk és, hogy ez milyen rutinnal, gyakorlattal, tapasztalattal párosul.
Ez a videó elég egyedi látásmódra vall. Mit szóltak hozzá a tanárok?
Jómagam az általános körökben (kockológia, portré, akt, stb.) nem tudtam teljesen maximális eredményeket felmutatni, mert a tanárom szerint hiányzott a megfelelő mértékű koncentráció, ha tetszik aszkézis. Aztán vettem a bátorságot és megmutattam neki az első jelenetét ennek a digitális technikával készült filmnek, és így rögtön rájöttünk, hogy az ő általa hiányolt odaadás hova is vándorolt.
De nem csak a tanárok támogatása motivált a videó elkészítésére. A fő ok, amiért létrejött ez a kis etűd, hogy még semmi nem volt a kezemben, amire bátran és őszintén mondhatom, hogy „HELLÓ, EZT ÉN CSINÁLTAM”. 25 éves fejjel ez már nagyon idegesített.
Miért, eddig miket csináltál?
Az eddigi munkáim leginkább, csak próbálkozásfélék voltak, különböző kisebb kísérletek sorozatai, loopok, rövidebb, hosszabb szekvenciák, melyek önmagukban esztétikusak lehetnek, de logikai kapcsolatot sem egymás közt, sem az őket szemlélők közt nem teremtettek. Egyszerű kis próbálkozások voltak, melyeknek a „mi lenne ha” volt a fő témája. De az ilyen kísérleteknél sajnos folyton azon kaptam magam, hogy egyre több baromságot próbálok beléjük magyarázni.
Visszatérve erre az animációra, miért pont ezt a zenét választottad?
Már régebben is hallottam Amon Tobin és a Bonobo e közös műremekét, már amikor először találkoztam vele megállapítottam, hogy ezt filmre, videóra, vagy animációra találhatták ki, de, ha nem is így van, akkor iszonyú jó lenne, ha rápattintana valaki valamit.
Úgy tűnik te voltál az első.
Meglepő, de igen. A videó megosztó oldalakon többnyire csak egy diasorozat volt rávágva a zenére. Rögtön átvillant az agyamon, hogy csinálnom kell rá valamit.
Mesélj egy kicsit a körülményekről és a munkafolyamatról!
Tavaly karácsonykor a szüleim életem egyik legnagyobb ajándékával leptek meg, kaptam egy középkategóriás, de kiválóan működő és hűséges notebookot tőlük. Új dimenziók nyíltak meg előttem, ugyanis a notebookom kétszer olyan gyorsan számolt, mint a korábbi PC-m. A munka legnagyobb részét tehát ezzel a kis laptoppal készítettem az albérletemben. Ez azért fontos, mert leginkább ez a környezet inspirált. Például az objektumok textúráinak az egyik fő alkotóeleme a tapétánk mintázata, a kör alakú, mandalaszerű részeket pedig a nyaraláskor összeszedett kis fémtárgyak inspirálták, melyekről utólag kiderült, hogy egy lefolyórendszer azon alkatrészei, amin átfolyik a kaki. (nevet)
A másik meghatározó tényező a barátnőm volt, aki nagyon sokat segített, már pusztán abban is, hogy véleményt mondott a munkákról, de abban is, hogy kamerát szerzett nekem, hogy egy-egy hátteret, vagy textúrát rögzítsek. Ezúton is puszi neki!
Szóval a meló készülgetett, mellette párhuzamosan nyomtam a sulit, de ekkor még nem volt betervezve, hogy az animáció lesz a féléves teregetésem legfőbb eleme – az csak az értékelés előtt két héttel vált nyilvánvalóvá. Így teljes volt a kétségbeesés, ugyanis kerek történetet akartam, valami csattanóval a végén, de ez nem jött össze, egyszerűen kifogytam az ötletekből. Így hát az utolsó napokban úgy döntöttem, hogy a meglévő anyagot, amit szépen, láncszerűen, mindenféle forgatókönyv nélkül fűzögettem egymás mellé, néhány trükkös vágással, flashbackkel, flashforwarddal (pl.: Szelíd Motorosok) egy keretes történetté teszem és – mivel elsősorban egy képzőművészeti alkotásról van szó – elszakadok a sztoritól.
De így beleestem abba a csapdába, amibe mindig is szoktam, vagyis újra fennforgott a „mi lenne ha” lehetősége. Ez újra kétségbe ejtett, egészen addig, amíg a környezetem legnagyobb része azt nem mondta, hogy ez így tök jó. Miután az emberekkel beszéltem kiderült, hogy rengeteg sztori született ebből a forgatókönyv nélküli történetből, mindenkiben kialakult egy saját. Tehát pont az lett a szépsége a dolognak, hogy volt belemagyarázva semmi.
Ez az egész folyamat kb. négy hónapot vett igénybe, voltak kisebb-nagyobb szünetek, kihagyások, de az agyalás az folyamatos volt.
Árulj el néhány kulisszatitkot a videó technikai paramétereiről!
A meló magja 3D Studio Max-ben készült. A textúrák a Photoshop által álltak össze, a kompozitálás After Effects- ben valósult meg, a vágás pedig Premiere-ben történt.
A Maxben csak és kizárólag az alap (default scanline) renderelőt használtam. A főbb obiektumokat PNG szekvenciákként rendereltem le, majd külön a hátteret, stb. és ezt kompozitáltam. Miután végeztem az utolsó vágással is és kiexportáltam a nyers verziót még néhány effektet rádobtam a kompozit progival (régi film effekt, kiégések, akadozás, stb.) és miután kész lett a meló… na, ez már nem publikus. (nevet)
Ez kicsit kínai nekünk. Ezeket is a suliban oktatják?
Ha az embert érdekli valami, annak utánanéz. Így vagyok én is a számítógépes grafikával, animációval. Leginkább mindent magamtól tanultam, persze voltak segéderők, de amit akartam azt elértem. Rengetegen félnek attól, hogy behálóz minket az internet és függői leszünk, de én majdnem mindent innen tanultam meg és már tudom függetleníteni magam tőle, ha kell. Ez is egy kétélű fegyver, ugyanúgy, mint az atom, vagy a drogok.
Ha már az internetnél tartunk, tettél valami annak érdekében, hogy terjedjen a videó?
Igen. Először a Youtube-ra tettem fel, mert kíváncsi voltam, hogy mikor veszik észre. Itt sajnos nem hozta meg a kívánt sikert, mivel csak pár százan kattintottak rá a 2 hónap alatt. Ezután feltettem a Vimeo-ra, ami egy sokkal szakmaiabb oldal. Itt elindult valami, hiszen több ezren nézték meg és ennek köszönhetően felkerült egy neves külföldi blogra is (Shape+Colour), ahol ti is rátaláltatok. Természetesen a hazai (ArtistPub) és külföld portfólió oldalakra (Behance Network) is feltöltöttem – itt is kaptam pozitív véleményeket.
Egyébként nagyon kíváncsi lennék a zene alkotóinak véleményére is, de eddig még nem tudtam felvenni velük a kapcsolatot. Talán a netnek köszönhetően eljut majd valahogy hozzájuk. Addig is azon leszek, hogy terjesszem és népszerűsítsem a filmem a közösségi média és az internet erejével.
Az ADrenalin ezúton is szeretne segíteni abban, hogy minél több emberhez jusson el ez a kiváló alkotás. És akinek van valami kontaktja a producerekhez, az szóljon bátran! :)
Kuritár Csaba
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr112685097
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.