Rövid összefoglalónk következik Beth Synder Bulik, az Advertising Age riporterének eheti cikkéből.
Légy proaktív!
Természetesen azzal, hogy elkészíted az alkalmazást, még nincs vége a munkának, sőt, ekkor kezdődik csak igazán. Mivel minden iPhone felhasználónak lehetősége nyílik kommentet (review-t) írni és pontszámot adni az AppStore-ban lévő alkalmazásokhoz, ezért ezek a vélemények nagyban meghatározhatják a többiek ítéletét – a letöltéseidet, így a listán lévő helyezésed. „A legfőbb cél egy alkalmazás életében, hogy minél hamarabb bekerüljön a TOP10-be az iTunes Store-ban” – mondja Alan Warms, az Appolicious közösségi- és alkalmazás értékelő portál igazgatója. „Elébe kell menned a dolgoknak, jó értékelést kell szerezned, és szóbeszédet kell generálj.” De vajon miként?
Ők beszéljenek, de te kontrollálj
Persze nem csak ezek a tematikus oldalak befolyásolhatják a felhasználókat, hanem az átlagos hozzászólók is, akikből valószínűleg jóval több lesz, mint hivatásosból. Akár egyetlen felhasználói komment is elindíthat egy olyan lavinát, amely több száz – az alkalmazás szempontjából irreleváns – hozzászólást generálhat. Ez az üres fecsegés pedig nem tesz feltétlen jót az app-nek. Ezért a márkáknak arra van szükségük, hogy párbeszédet alakítsanak ki a fogyasztókkal és rajongókkal, és irányítsák az eseményeket: adják nekik oda, az alkalmazást, majd lépjenek velük újra kapcsolatba és kérjék meg őket, hogy írjanak egy-egy véleményt.

A visszajelzés eszközei
Nem csak a dicsőítő és pozitív kommentek tehetnek jót az alkalmazásodnak. Sokszor a kritikus (de ésszerű) vélemények is sokat segíthetnek a felhasználói elégedettség szempontjából. Hiszen a bíráló vélemények fontos információ hordozói, melyeket felhasználva akár más irányba is terelhetjük a fejlesztést (upgrade). Remek példát láthattok erre az Adage cikkében az Avis autókölcsönző alkalmazásáról. „Mindenképpen figyelj a reakciókra, és változtass, ha szükséges. Persze azért nem árt, ha az eredeti tervet is szem előtt tartod” – mondta Jeff Maling, az Avis app fejlesztőjének igazgatója.
Vegyük át újra, mire is kell figyelned:
· Ismerd a befolyásolókat
· Szólítsd meg idő előtt a hozzászólókat
· Vond be a már meglévő márka-rajongóidat
· Légy elérhető és megközelíthető
· Vadássz az értékes és építő jellegű hozzászólásokra
És, hogy mindez miként működik a gyakorlatban? Olvassátok el az Adage cikket, melyben egy „Bevásárlóközpont Térkép” alkalmazás történetét követhetitek nyomon az ismeretlenségből az AppStore nr. 1 helyezésig.
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr772684796
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Oligan (törölt) 2009.12.08. 14:21:16
Köszi a cikket. Elolvastam az eredetit is, hasznos volt.
Amúgy elvileg kb. 80-90 ezer iphone és ipod touch felhasználó van Magyarországon. Ennek tükrében én nem értem, hogy miért van csak maroknyi magyar alkalmazás, simán készíthetnének többet is - reklám célzatút meg még inkább. Ott van pl. a külföldi Pizza Hut-os app. www.youtube.com/watch?v=Ojw8I1CFu-w
Rohadt jó. Nem hiszem, hogy idehaza nem vennénk hasznát. Nagyon szeretném a Hutot, és rendelnék is tőlük ha megcsinálnák.
Amúgy elvileg kb. 80-90 ezer iphone és ipod touch felhasználó van Magyarországon. Ennek tükrében én nem értem, hogy miért van csak maroknyi magyar alkalmazás, simán készíthetnének többet is - reklám célzatút meg még inkább. Ott van pl. a külföldi Pizza Hut-os app. www.youtube.com/watch?v=Ojw8I1CFu-w
Rohadt jó. Nem hiszem, hogy idehaza nem vennénk hasznát. Nagyon szeretném a Hutot, és rendelnék is tőlük ha megcsinálnák.
Omyg 2009.12.09. 12:21:13
Szeretem az Adage-et, csak az a baj, hogy sokszor nincs időm/energiám , hogy végigolvassam a szofisztikált angol nyelvű cikkeket. Szóval szerintem jó ötlet, hogy egy kis összefoglalót írtok. Thx! :)