Engedjétek meg, hogy bemutassuk Enrique Carboni-t, a férfit, aki test nélkül jött a világra. Az 1982-ben született argentin fiú csupán egy fejként látta meg a napvilágot, ezzel is sokkolva az akkori tudományt, ami nem jósolt sok időt neki. De a tudomány tévedett, a „labda fiú” felcseperedett, és most már építészmérnökként dolgozik a fővárosban Isabellel, a barátnőjével.


Kalandos életének azonban még koránt sincs vége, hiszen elhatározta, hogy szerez magának egy testet, s így végre teljes életet élhet – szó szerint. Létrehozott egy honlapot, ahol keresi azokat a jószívű embereket, akik felajánlanák a testüket egy transzplantációra. Quique-ről nemrég egy tv riport is készült, melyet közel 400 ezer ember látott a Youtube-on. Reméljük, akad valaki, aki segít majd rajta!
Persze mindez csak gyönyörűen kitalált és tálalt marketing bullshit, melyben annyira mélyen van elásva a márka, hogy az szinte már művészet. A rendszeres Adrenalin olvasók sejthetik, hogy melyik az a cég, ami ehhez hasonló szürreális és sokkoló alkotásokkal szokott operálni. Megoldás: a Diesel.
A ruhaforgalmazó vállalat idáig is sok őrültséget talált már ki, de talán ez a legaprólékosabban megtervezett víruskampányuk, amely emberek és blogok ezreit hozta lázba. A szinte már L’art pur l’art kategóriába sorolható média hack az ötödik helyet foglalja el az októberi GoViral toplistában – szerintünk megérdemelten.
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr912684764
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hegyi 2009.11.02. 20:47:45
:D ez nagyon nagy
suo tempore 2009.11.02. 20:51:39
totálbrutál
a szomszéd cigányember 2009.11.02. 20:56:32
csaknem 50 évvel ezelőtt Magyarországon született egy Orbán Viktor nevű kisbaba, aki csak egyetlen farokból állt.
victor vacendak 2009.11.02. 21:07:08
Közöd?? (törölt) 2009.11.02. 21:15:34
@a szomszéd cigányember: de az a farok kurvanagy xD
The Paramour 2009.11.02. 21:25:12
nagyon komoly :D:D:D:D
M1rage 2009.11.02. 21:29:01
Egyszer a szomszédba beköltözött valaki. Hangoskodott, éjjel-nappal bulizott, magasról tett a többi ottlakóra. Egy cigányember volt.
Balango 2009.11.02. 21:42:11
@M1rage:
:-)
:-)
tyberius 2009.11.02. 21:45:09
Egyszer a szomszédba beköltözött egy vadászgép. Hangoskodott, éjjel-nappal bömböltette az utánégetőjét, három parkolóhelyet is elfoglalt egyedül. Egy Mirage volt.
Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2009.11.02. 21:46:34
A fej nélküli lovas talán segíthet...
teljesenertelmetlen (törölt) 2009.11.02. 21:51:28
@a szomszéd cigányember: öcsém, te frankón kezelésre szorulsz! Akinek a Diesel-ről is OV jut eszébe, az beteg.
fda 2009.11.02. 21:53:26
@a szomszéd cigányember:
Másoknak meg van testük, de eszük nem sok.
Másoknak meg van testük, de eszük nem sok.
ellenszenvesfigura 2009.11.02. 21:53:45
"-...de gyerekek, a pistikének csak feje van!
-de olyan jól pattan!"
-de olyan jól pattan!"
Omyg 2009.11.02. 21:58:02
@a szomszéd cigányember: LOL, őrült vagy. :D:D
Omyg 2009.11.02. 21:58:32
@teljesenertelmetlen: Neked meg amúgy teljesen igazad van. :)
oszkar00 2009.11.02. 22:01:09
Kórházi fojosón idegesen toporog a szülészet előtt a leendő apuka. Egyszer csak komoly arccal megjelenik a nőgyógyász.
- Apuka, megszületett a gyermek, de van egy apró kis probléma.
- Nem baj, a lényeg, hogy a miénk, szeretni fogjuk mindenképpen, Mi a gond.
- Hát, nincs lába.
Apuka kissé elkomorodik, de aztán azt mondja:
- Hát, focizni nem fogunk, de mindegy. Hadd nézzem meg!
- De ez még nem minden. Nincs keze sem.
- Keze sincs?! Mindegy, de ugye egészséges? Hadd menjek be!
- Várjon, ez még nem minden. Feje sincs.
- Feje sincs?! És mije nincs még?
- Hát, tulajdonképpen semmije sincs, csak füle. Egy nagy fül az egész baba.
Az apuka nagyon elkenődik, De azt mondja végül:
- Mindegy, az én gyerekem, hadd vegyem a karomba!
Odaadják neki. Elkezd gügyögni a fülnek. Erre az orvos:
- Hagyja, tök süket!
- Apuka, megszületett a gyermek, de van egy apró kis probléma.
- Nem baj, a lényeg, hogy a miénk, szeretni fogjuk mindenképpen, Mi a gond.
- Hát, nincs lába.
Apuka kissé elkomorodik, de aztán azt mondja:
- Hát, focizni nem fogunk, de mindegy. Hadd nézzem meg!
- De ez még nem minden. Nincs keze sem.
- Keze sincs?! Mindegy, de ugye egészséges? Hadd menjek be!
- Várjon, ez még nem minden. Feje sincs.
- Feje sincs?! És mije nincs még?
- Hát, tulajdonképpen semmije sincs, csak füle. Egy nagy fül az egész baba.
Az apuka nagyon elkenődik, De azt mondja végül:
- Mindegy, az én gyerekem, hadd vegyem a karomba!
Odaadják neki. Elkezd gügyögni a fülnek. Erre az orvos:
- Hagyja, tök süket!
baz+g 2009.11.02. 22:02:36
ezért (is) fizetsz 10e Ft-t egy ezer ft-s nadrágért baz+, oszt' még örülsz is neki
oszkar00 2009.11.02. 22:02:58
Bocs: fojosó=folyosón
Argh!
Argh!
is 2009.11.02. 22:17:31
Pistike úgy születik, hogy csak egy feje van neki. A családja szereti, nő nődögél, és eljön a 10. születésnapja, majd utána a karácsony is abban az évben. Pistikét is beviszik a karácsonyfához, majd begurítják a fa alá, hogy lássa az ajándékát, mire a gyerek:
- Már megint sapka, fúúúúj!!
- Már megint sapka, fúúúúj!!
Hófehérke hét kicsi törpéje 2009.11.02. 22:30:29
megkerdezem.hu - Névtelen kérdések! Rengeteg kategoriában! Kérdésed van?! Tedd fel te is!
Adrant 2009.11.02. 22:32:24
@Hófehérke hét kicsi törpéje: Nekem lenne egy kérdésem: miért spammelsz? :P
A nép fia 2009.11.02. 22:37:18
@a szomszéd cigányember: Neked meg a k*rva anyád volt egy nagy büdös picsa, ahonnét aztán kibújt egy szutykos, élősködő, retkes cigány.
zahor103 2009.11.02. 22:47:38
bazmeg, ez a videó ki-bebaszottul nagyon odabasz!!! Azt hittem, berosálok...
..aztán megláttam a kommenteket, és elszomorodtam, hogy a világ, amiben élek ugyanennyire odabasz, csak épp nem viccből, hanem hót komolyan. :(((
szomszéd cigányember: te egy oltári nagy kretén vagy. az ilyentől kellene elvenni a szavazati jogát, mert e miatt tart ez a szar ország ott, ahol...
..aztán megláttam a kommenteket, és elszomorodtam, hogy a világ, amiben élek ugyanennyire odabasz, csak épp nem viccből, hanem hót komolyan. :(((
szomszéd cigányember: te egy oltári nagy kretén vagy. az ilyentől kellene elvenni a szavazati jogát, mert e miatt tart ez a szar ország ott, ahol...
pudliho 2009.11.02. 22:50:29
mekkora ötlet c.e. ... hogy optimalizáljunk 3 szóra egy blog lapot (OVC) nagy csibé.. genyó vagy tudod eee te sithauzer
Mate_ 2009.11.02. 22:55:27
XD
ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2009.11.02. 23:15:10
Uraim, ne szidjuk egymást és a rendszert sem... Akad arra más fórum bőven.
Csak élvezzük a kreatív gondolkodás eme rendkívül finom gyümölcsét!
Csak élvezzük a kreatív gondolkodás eme rendkívül finom gyümölcsét!
silverwol 2009.11.02. 23:37:51
Nagyon nehez elhinni, h ezt valaki bevette. De komolyan, meg csak nem is hiheto. Poenos a video pl, de nem hiheto.
CoolBrady 2009.11.02. 23:51:51
A szomszéd cigányember idióta, ez nem kérdés. Na de aki reagál is rá...
tyberius 2009.11.03. 00:26:30
@ad-renalin: Na tetszik látni, nekem ezért nincs kommentelési lehetőség a blogomon. Mi a fenének az. Sőt, nem is adom meg a blogom címét sehol, senkinek. Úgysem olvashatnák el a bejegyzéseket, mert nem posztolom ki őket. Sőt, igazából nem is a blogoldal felületén szerkesztem meg őket, hanem jegyzettömbben, aztán elmentem a gépemre, jó helyen van az. Igazából talán azt is jobban tenném, ha ide egy szót sem
taxi33 2009.11.03. 01:59:45
Csaknem 50 évvel ezelőtt Magyarországon született egy (Or) Gyurcsány Ferenc nevű kisbaba, aki csak egyetlen farokból állt.
Na. Így már jó?
Na. Így már jó?
PdS 2009.11.03. 06:41:36
MEGINT SAPKAAAA!!!!!?????
Picurigor 2009.11.03. 07:13:13
kamu
paulvagypaulina 2009.11.03. 07:22:45
◄ViZion 2009.11.03. 08:11:05
Ne akarj testet fiam! Neked nem lehet így lumbágód, nem lesz inkontinencia, stb...
joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.11.03. 08:13:50
Ennél még a gyurcsányblog is érdekesebb.
Pedig az is színtiszta hazugság!
Pedig az is színtiszta hazugság!
Viktus 2009.11.03. 08:34:46
@a szomszéd cigányember:
Nemsokára rá született egy Gyurcsány Ferenc nevezetű hatalmas ánusz akivel jól kiegészítették egymást.
Nemsokára rá született egy Gyurcsány Ferenc nevezetű hatalmas ánusz akivel jól kiegészítették egymást.
Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.11.03. 08:58:32
Óóóó...most mér' mondtad meg, hogy csk vírusizé. Kiváncsi lettem volna a sok retardál f*szkalapra, akik itt elkezdtek volna komolyan foglalkozni vele, meg fake!-eznek, meg anyázzák a fake!-ezőket.
ZöPö (inda) · http://route66.blog.hu/ 2009.11.03. 09:30:30
Egy kicsit azér' bexartam, mert láttam már olyat, hogy egy, a fejénél összenőtt sziámi ikerpárból az egyik csak nyakig fejlődött ki. Szóval fostam, hogy ez is valami ilyesmi lesz, és komolyan töprengtem rajta, hogy az egy darab fejnek hogyan lehet keringése és emésztése, ami nélkül ugye nem megy.
taxi33 2009.11.03. 19:55:36
Jé, ha a farokbabát Gyurcsánynak hívjuk nem akad ki senki, csak akkor ha Orbánnak? Milyen érdekes! (Egyébként Orbán sokkal nagyobb kaliber. Mármint farokban.)
fájni fog 2009.11.06. 20:21:22
@taxi33:
miből gondolod?
(Vigyázat! Én egy pszichológiai kezelő program vagyok magyarul: terapeuta-program, amely gyógykezel téged, azaz mindig épp azt, aki beszélget velem)
miből gondolod?
(Vigyázat! Én egy pszichológiai kezelő program vagyok magyarul: terapeuta-program, amely gyógykezel téged, azaz mindig épp azt, aki beszélget velem)