Az internetnek köszönhetően manapság már pár perc leforgása alatt könnyedén ki lehet deríteni egy emberről a legfontosabb információkat. A net a barátod és egyben a legnagyobb ellenséged is lehet – csak rajtad múlik, hogyan használod ki a lehetőségeket.
Ez volt az alapkoncepciója az argentin Santo ügynökség által készített legújabb Vodafone reklámfilmnek, melyben megmutatják, hogyan lehet kinyomozni valakinek a telefonszámát, csupán egy telefon és az internet segítségével. Ez a valaki pedig nem más, mint Eva Mendes, a kubai-amerikai szupercsillag, aki már eddig is számtalan reklámfilmben szerepelt.
Az alacsony költségvetésű, de ötletes spotban a színésznő egyik titkos hódolója próbálja meg kideríteni a számot, és ehhez csak telefonját, az internetet és az emailjét használja. Persze mindezt a Vodafone-nak köszönheti, aki szerint az erő velünk lesz, ha őket választjuk („Power to you”).
A telekommunikációs image reklámok tengerében üdítő egy olyan alkotást látni, ami tényleg a praktikus oldaláról közelíti meg a terméket és a szolgáltatást. Semmi flanc, helyszínek vagy statiszták százai, és még Evának sem kellett kitennie a lábát otthonról a forgatáshoz.
De hogy ne csak jót mondjuk, annyit megjegyeznénk, hogy talán kicsit konkrétabban és kreatívabban is utalhattak volna a márkára, mint csak a film végén lévő 3 másodperces taggel, mivel így bármilyen internet- és mobilszolgáltatóra igaz lehet a sztori. De ettől függetlenül egy jópofa és szórakoztató "slideshow" született, ami néha annyira pörgős, hogy érdemes akár kétszer is megnézni, hogy mindent megértsünk.
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr202684759
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Oligan (törölt) 2009.10.28. 13:34:03
Egyszerű, ötletes és ócsó. :) Szerintem abszolút telitalálat. Bár az még jó poén lett volna, ha Eva is élőben megjelenik benne.
Lehetne a folytatása az, hogy a következő spotban Eva nyomozza le a srácot. :D
Lehetne a folytatása az, hogy a következő spotban Eva nyomozza le a srácot. :D