Hogy bemutassa lenyűgöző tudású navigációs rendszerét, a Volkswagen egy ötletes kis direct mail kampányt készített, melyben a kiküldött levelekre egyesével rárajzolta a feladó (Volkswagen) és a címzett (meglévő Volkswagen ügyfél) közötti útvonalat. Ezzel a kis szemléletes kreatívval bebizonyították az embereknek, hogy a VW Navigation System-el mindig elérik a céljukat.
Az útvonalakat egy speciálisan erre az alkalomra fejlesztett programmal, a Google Maps-el és egy nyomtatóval varázsolták rá a levelekre, amelyeket több napon át küldözgettek a sok ezer ügyfélnek. Amellett, hogy a valóságban is szemléltették a rendszer működőképességét, az ötlet azért is okos, mert minden egyes címzett érezhette a személyre szólóságot és azt, hogy törődnek vele – ami egy DM-nél meglehetősen előnyös dolognak számít.
A több mint 25 ezer kiküldött levél állítólag 12 százalékkal megnövelte a www.volkswagen.de/navigation kattintási mutatóit, valamint 4 százalékkal javította a Navigation System eladásait. Ezeknek a számoknak a tükrében ki lehet jelenteni, hogy a jól bevált, régóta működő direkt kommunikációban még mindig lehet huzat.
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr232684684
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.07.16. 12:53:25
Hát ez b*sz*t jó!!! :) Teccik!
visionfresh · http://visionfresh.net 2009.07.16. 14:21:09
5/5
Oligan (törölt) 2009.07.16. 15:23:03
5/5 nálam is. :)
Azért nem lehetett kevés munkája Ingridnek, aki egyesével bepakolta a leveleket a megfelelő borítékba. :D
Azért nem lehetett kevés munkája Ingridnek, aki egyesével bepakolta a leveleket a megfelelő borítékba. :D
rusty 2009.07.16. 18:39:00
a második képen azt íra:
"Please also watch the film!"
Hol a film?
"Please also watch the film!"
Hol a film?
ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2009.07.17. 11:36:01
@rusty: Bármennyire is próbáltam megtalálni, sajnos nem sikerült. :(
Hogy némileg kárpótoljam reklám-étvágyad, belinkelem a hivatalos spotokat, bár ezek nem túl jók.
www.youtube.com/watch?v=C94vC2zHgzA
www.youtube.com/watch?v=Rs9_A_MuOew
Hogy némileg kárpótoljam reklám-étvágyad, belinkelem a hivatalos spotokat, bár ezek nem túl jók.
www.youtube.com/watch?v=C94vC2zHgzA
www.youtube.com/watch?v=Rs9_A_MuOew
rusty 2009.07.21. 13:18:53
@ad-renalin:
kössz.
kössz.