Az alant lévő printkampány is azt mutatja, hogy állati hálás feladat lehet egy állatkertnek reklámot készíteni, főleg ha egy szafariról van szó, ahol az emberek kedvükre autókázhatnak a szabadon lévő fenevadak között. A brazil Zoo Safari gyönyörűen kivitelezett – és ötletben is rendkívül erős – kreatívjai pont ezt a kószálást ragadják meg, valamint mesterien szemléltetik az állatok közelségét, akik szinte benéznek a kocsik ablakain. „Blend in”, azaz „Olvadj be” – szól az egyszerű, de mégis sokatmondó headline, ami felteszi az i-re a pontot.
Bár a DDB Brazil által készített printek szépek és figyelemfelkeltőek, mégis meglepő, hogy az ügyfél elfogadta őket, hiszen biztonságtechnikai szempontból meglehetősen rizikós ez a fajta ábrázolás. Szinte biztos, hogy a nyugatabbra vagy északabbra lévő országokban ügyvédek tömkelegei vétózták volna meg a koncepciót, hiszen ha a reklámod vagy kampányod bármilyen „őrült vagy hülye viselkedésre buzdít” az nagyon rossz fényt vet a vállalkozásra. Márpedig a lehúzott ablak szigorúan tilos egy szafarin, még ha úgy élvezetesebb is a kalandozás. Szerencsére, jelen esetben engedtek a reklámos túlzásnak, így mindannyian gyönyörködhetünk a Dr.Moreau kreatúráihoz hasonló teremtményekben.
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr592684682
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
visionfresh · http://visionfresh.net 2009.07.14. 15:32:23
ÁLLATI jó!
Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2009.07.15. 14:29:45
Első blikkre azt hittem, hogy ez egy közérdekű kampány, amely arra hívja fel a figyemet, hogy a volán mögé ülve kibújik az állat az emberből.
Adrant 2009.07.15. 15:01:31
@Mr. Pither: Igazad lehet. Végülis Bp utcáin is látni legalább ennyi állatot. :)
Omyg 2009.07.15. 15:02:54
Azért milyen vicces, hogy a feka sráchoz rakták a gorillát.... :D Kíváncsi vagyok mikor kezdenek tiltakozni az ember- és állatvédők. :D