Az Engagement alapgondolata köré szerveződő idei BrandFestival nem csupán tartalmi, hanem formai értelemben is komolyan veszi a „bevonást”. Az október 20-21-én megrendezésre kerülő eseményen egy online tervezési eszköz segíti majd a közös szellemi dzsemborit. Az önálló konferenciaalkalmazás az Apple App Store-ból letölthető.
A BrandFestival a nemzetközi szinten jegyzett „sztárelőadók” és a hazai „nagyágyúk” társaságában „közös szellemi játékra” hívják a marketing- és kommunikációs szakma színe javát. Míg azonban a legtöbb konferencia előadásokra és passzív közönségre épül, a BrandFestival szervezői szerint egy szakmai esemény sikerességét alapvetően meghatározza, hogy milyen módon mobilizálja a megjelentek intellektuális kapacitását. A helyszíni bevonás különböző formájának kialakításában - például nyílt szavazás, kérdésfeltevés, sms-fal - általában a szervezők kreativitása és a technológiai háttér szab határt, ám a BrandFestival e téren is újítani próbál.
A hazai konferenciák között egyedülálló módon az előadáson elhangzott információkat interaktív szituációba helyezik a két nap során, így a valós helyzeteket közösen tanulva dolgozhatják fel a konferencia vendégei. Mindennek a technológiai hátterét egy letölthető iPad-es és okostelefonos applikáció (Orange Paper) képezi, melyet a Sanoma MobilMédia üzletágával közösen alakított ki a rendezvény.
Az Orange Paper -, mely az Apple App Store-ból letölthető - a marketing- és kommunikációs folyamatok tervezésével kapcsolatban nyújt segítséget a 2012-es üzleti évre történő felkészüléshez. Segít felfedni a felhasználó cégében rejlő marketing- és kommunikációs lehetőségeket, a konferencia előadásainak anyagát pedig piacismerettel és piacismerettel és kommerciális szemlélettel ötvözi.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.