Amerika egyik legnagyobb műholdas televízió szolgáltatója, a DirecTV már egy jó ideje ugyanazzal a koncepcióval készíti reklámkampányait. Ez pedig nem más, mint, hogy kultikus filmjeleneteket alakítanak át a saját üzenetük szájíze szerint. Így született meg például az Aliens egyik legismertebb jelentének – melyben Ripley harcol az űrhajón az idegen királynővel – kifigurázása is, ahol nem a túlélésért, hanem a távkapcsolóért folyt a harc. De Sigourney Weaveren kívül sikerült már William Shatnert, Pamela Andersont és Charlie Sheent is rávenni egy-egy szereplésre – amiért valószínűleg szép kis summa ütötte a markukat. De mi van azokkal a színészekkel, akik már nem tudnak pénzt kérni a szereplésért, mert meghaltak?
A morbiditás tavaly októberben kezdődött, amikor is adásba került a Poltergeist – Kopogó Szellem egyik jelenetének újraértelmezése, amelyben a 12 évesen elhunyt Heather O'Rourke szerepelt. Az akkor hatalmas botrányt kiváltó spot úgy tűnik nem szegte kedvüket a marketingeseknek, hiszen egy évvel később, azaz e hónapban egy újabb halott sztárral próbálták népszerűsíteni magukat. Ezúttal a Tommy Boy című film egyik – azóta kokain túladagolásban meghalt – főszereplőjét, Chris Farley-t hozták vissza bohóckodni pár másodperc erejéig.
Talán a Halloween miatt, vagy pusztán a cégvezetés érzéketlensége folytán került adásba ez az egyébként vicces jelenet, melynek a végén azonban csak a felháborodott nézők sóhajtását hallani. Vajon megérte?
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr512684756
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Omyg 2009.10.26. 14:46:52
Én úgy gondolom, hogy átlépték az a bizonyos határt.... Az amcsik meg majd megint jót fognak hőbörögni.
Ettől fggetlenül a Kopogó Szellemes spoton szétröhögtem magam. De RIP Heather, megkérdezhettek volna.
Ettől fggetlenül a Kopogó Szellemes spoton szétröhögtem magam. De RIP Heather, megkérdezhettek volna.
Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.10.26. 15:51:55
"De mi van azokkal a színészekkel, akik már nem tudnak pénzt kérni a szereplésért, mert meghaltak?"
Erre is van megoldás! Manhassetben van egy marketing-értékelő központ, amely 1964 óta becsli a halott sztárok reklámértékét. Marilyn Monroe, Elvis, mind mind a mai napig forintosítható (márka)értéket képviselnek.
Erre is van megoldás! Manhassetben van egy marketing-értékelő központ, amely 1964 óta becsli a halott sztárok reklámértékét. Marilyn Monroe, Elvis, mind mind a mai napig forintosítható (márka)értéket képviselnek.
ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2009.10.26. 17:27:44
@Bery: Lol. De nem hiszem, hogy nekik ér már bármit is... :)
Adrant 2009.10.26. 17:30:03
Nekem tetszenek ezek a reklámok. :-) A Star Trek-es meg a Kopogó szellemes reklámok jópofák.