Csontmodell leszek

Bár úgy tűnik, hogy a kóros soványságú modellek ideje lejárt, néha mégis belefuthatunk elvétve egy-egy csontkollekcióba, akik partvisnyeleket megszégyenítő módon söpörnek végig a kifutón. Korábban ezeknek az anorexiás hölgyeknek a látványa óriási felháborodást keltett mind az emberek, mind az elismert divatguruk szemében, így tenni kellett valamit az ügy érdekében. Hiszen egy bemutatón a modelleknek nem csupán a divatot kell(ene) megtestesíteniük, hanem a nőiességet is. Így nem csoda, hogy a világ nagy része előítéletekkel van eme különös hivatást űzők iránt, akiknek maximum annyi a bajuk, hogy túlságosan is „tökéletesek” akarnak lenni.
 
Erre az előítéletre alapozva készítette el az új-zélandi TV3 az idehaza is vetített America’s Next Topmodell (Topmodell Leszek) beharangozó printkampányát, amelyben enyhén szólva is filigrán alkatú hölgyeket láthatunk…illetve nem láthatunk. A letisztult és humoros printek olyan egyszerűen és cinikusan ábrázolják az amúgy is bennünk lévő prekoncepciókat, hogy minden elismerésünk a Colneso BBDO-nak, megvan az „aha-élmény”. Kicsit talán sok lett a három – szinte teljesen ugyanolyan – verzió, de a remekül castingolt kutyusok miatt végül is nem panaszkodhatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr922684705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tommybravo 2009.08.12. 11:34:24

A percepció és a prekoncepció mintha össze lenne keverve, nem? A percepció érzékelést jelent, ami egy tevékenység, tehát nincs bennünk, szemben a prekoncepcióval, ami előítélet és többségünkben megtalálható.

CsigaBige · http://szepvilag.blog.hu 2009.08.12. 11:54:55

Hát, nem is tudom...valahogy ez nekem nem jött át...:P De a hramdik kutyus nagyon aranyos :)

Adrant 2009.08.12. 11:58:03

Basszus, ez nagyon alázó. :D:D

Hiszékeny · http://hiszekeny.blog.hu/2011/01/04 2009.08.12. 11:58:33

Aki csont-sovány és tesz is ellene, hogy az legyen: az beteg és kóros!!! nagyon sokan vannak így! betegség!...

Omyg 2009.08.12. 12:04:20

Nem meglepő, hogy az amerikaiak ellenezték a legjobban a csontsovány modellek szereplését, hisz ők a legdagadtabbak. :D
Idáig is irigykedtek, ezt már nem bírták elviselni.
Amúgy viccet félre téve, tényleg brutálisan szabályozni kéne ezt az egész világot, hiszen tinédzserek millióit tévesztik meg és tesznek tönkre ezzel a kinézettel.... Pacalat mindegyiknek!!! :)

Omyg 2009.08.12. 12:04:53

A reklám meg jó. :o)

cyber panka 2009.08.12. 12:08:21

én nem értem ez most egyszerűen a modell karriert és a műcort népszerűsíti együtt. de nem érzem hogy mitől nézettebb egy műsor hogyha azzal reklámozom hogy a modellek manapság már túl vékonyak. jóó a poén de nem áll össze nekem. ez egy kampány a kóros soványság ellen ami vicces. de a műsorhoz szerintem nem jó. én láttam néhány adást az eredetiből, tyra banks pont a belevaló, lehengerlően nőies vonal képviselője, azt akarják sugallni hogy a túl soványak a süllyesztőbe kerülnek?

Adrant 2009.08.12. 12:19:46

@cyber panka: Javíts majd ki Adri ha tévedek, de szerintem itt egyszerűen arról van szó, hogy ez a műsor már önmagában egy akkor hülyeség, hogy az emberek nagy része maximum csak azért nézi, hogy: 1. jó nőket lásson 2. buta libákon röhögjön 3. szörnyülködjön. A reklám készítői inkább az utolsó kettő igény alapján készítették a reklámot, hogy a már említett prekoncepcióval rendelkező emberek is megnézzenek egy-két adást.

ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2009.08.12. 12:23:04

Egyetértek Adrant, bár abban is van igazság, amit cyber panka mondd. Igazából itt a figyelmet akarták felkelteni, bevinni a köztudatba a műsort egy sztereotípiával, ami lehet, hogy nem feltétlenül igaz a jelöltekre, mégis sok embert mosolyra késztet. Máris megvan a pozitív élmény a műsorral kapcsolatban.

Peter Blau 2009.08.12. 12:23:46

119 kg vagyok, szeretnék sovány lenni.... :-)
Irigylem ezeket a sovány embereket.

ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2009.08.12. 12:26:24

@Peter Blau: A lányok szerintem a kokainra és a spurira esküsznek. :) Ideális minden diétázó számára

Oligan (törölt) 2009.08.12. 12:29:41

Nekem tetszik ez a kampány. Megint csak egy remek példája annak, hogy nem kell olyan k**vára komolyan venni magunkat, és szmokingban meg nagyestélyi ruhában pózolnunk az új műsort népszerűsítő plakáton (lásd: TV2). Egy ilyen nálunk tutira nem ment volna át az ügyfélen, de hát mit is várhatnánk?

C16SE 2009.08.12. 12:55:54

Peter Blau, ne irigyeld. Ne sovány akarj lenni, hanem normális alkatú. Ezek az anorexiás modellek legalább annyira problémákkal küzdenek, mint a kövérek.

nothing.at.all (törölt) 2009.08.12. 12:57:31

hát, én az életben nem jövök rá, hogy mit akarnak ezek a képek, ha nem olvasom el, amit írtál.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.08.12. 13:00:16

Nem is voltak szépek soha a csontkollekciók.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.12. 13:16:25

Slimfat, Amora, Pepsi Light
Mind a három ellőtte már ezt a csontsovány leszel, csatornába esel poént.
Itt vannak: adland.tv/content/ideas-keep-falling-through-cracks

qwertzky · http://www.youtube.com/qwertzky6 2009.08.12. 13:40:57

Hiszékeny · hiszekeny.blog.hu/2009/03/09 2009.08.12. 11:58:33
Aki csont-sovány és tesz is ellene, hogy az legyen: az beteg és kóros!!! nagyon sokan vannak így! betegség!...


Bmeg Magyarország a magyaroké,de felőlem írhatsz németül is,csak legyen már valami értelme...

feltételes reflex 2009.08.12. 17:12:04

zseniális! :))))) az elsőt még én sem értettem, de a másodiknál már hangosan nevettem.

viszont nem kéne újabb bűnbakokat találni a modellek személyében. legtöbbjük alapvetően ilyen alkat, ha nem ilyen lenne, nagyon hamar bebukná a szakmát. természetesen így is rengetegen vannak, akik súlyproblémákkal küzdenek és mindent elkövetnek a vonalaik érdekében, mi másért, mint a szakma követelményei miatt...
@Peter Blau:
mélységesen egyetértek C16SE-el, azzal a kiegészítéssel, hogy sok ilyen alkatú ember van, aki pont hogy nem anorexiás, egyszerűen csak képtelen hízni. hülyeség irigyelni... higgyétek el, legalább annyi bántódás, sérelem éri a soványakat is, mint a kövéreket. és ezen nem sokat segít az sem, hogy a világ nagy része el van tévedve.

bys · http://unhub.com/bysman 2009.08.14. 11:30:43

haha, ha nincs jó nő, akkor van kiskutya! :D
süti beállítások módosítása