A blogon korábban már ejtettünk néhány szót az Augmented Reality-ről, mely egy olyan számítógépes technológia, ami kombinálja a való világot a számítógép által generált adatokkal, és így lélegzetelállító vizuális élményben részesíti a felhasználókat. A dolog lényege, hogy egy webkamera vagy mobiltelefon felé mutatott kóddal a program egy valós idejű, háromdimenziós képet generál az adott platform képernyőjére (webcamnál a számítógép monitorára, telefonnál a kijelzőre). Ez a technológia számos lehetőséget hordoz magában, mind a marketingesek, mind a játékfejlesztők számára – amit persze sokan máris kihasználnak. Ez a csodás élménypont biztosan megmarad minden olyan ember fejében, aki találkozik vele.
A következőkben bemutatunk néhány példát, melyek megmutatják, milyen hatalmas nagy potenciál lakozik az AR-ben. A nagy autós postban is említett Mini kampányban az angliai cég például egy autós szaklapban közölt hirdetést – és rajta található kódot – használt arra, hogy a honlapjára csalogassa az embereket, ahol a látogatók a csodájára járhattak az brit kisautónak 3D-ben. A látogatottsági adatok és a pozitív visszajelzések állítólag messze felülmúlták a vártakat.
A Ford Ka – még a Minit megelőzően – szintén az AR technológiára építette a reklámkampányát, ám ők mobiltelefonra optimalizálták az alkalmazást. A város különböző pontjain, illetve egy fiataloknak szóló programcsomagban rejtették el a matricákat, melyeken a program működéséhez szükséges kódok voltak. A cél itt is a microsite (gofindit.net) forgalmának növelése volt.
Bármilyen meglepő, de a U.S. Postal Service is kihasználta a technológiát, és egy egészen hasznos kis alkalmazást dobott össze az amerikai embereknek. A honlapjukon található programmal meg lehet nézni, hogy mekkora postai doboz szükséges az elküldeni kívánt csomagnak. Egyszerű, élvezetes és még hasznos is.
Bár még kísérleti fázisban van, a Georgia Tech és a SCAD-Atlanta által kiadott iPhone játék is megmutatja, hogy milyen szórakoztató és új dimenziók (szó szerint) lakoznak a kreatívan gondolkodó fejlesztők számára.
Érdemes megemlíteni az Intel Real Time Recognition nevű kezdeményezést is, mellyel olyan, mint ha egy harmadik szemünk lenne. A telefonra optimalizált rendszernek köszönhetően számos plusz információkhoz juthatunk, ami rendkívül hasznos lehet egy idegen városban vagy környéken.
A bejegyzés trackback címe:
https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr192684676
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Omyg 2009.06.25. 12:08:24
Wow, ez eszméletlen jó. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokszínű ez a technológia. :)
Köszi Adri, ennek még utánanézek. :)
Köszi Adri, ennek még utánanézek. :)
Hooper 2010.05.12. 10:45:28
Jah Magyarországon is vannak ilyenek. Persze nem ennyire profik mint itt a videókba de arra hogy fél órát elszórakozzunk vele arra tökjó:D
brékes 2010.05.12. 11:37:51
Én most talállkoztam először ezzel a technológiával, egy hawer küldte ezt a bejegyzést fb-on, de nagyon állat :D
Elvileg az új xbox is ilyen lesz vagy nem?!
"Jah Magyarországon is vannak ilyenek."
Jó lenne kipróbálni :P
Elvileg az új xbox is ilyen lesz vagy nem?!
"Jah Magyarországon is vannak ilyenek."
Jó lenne kipróbálni :P
ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2010.05.12. 12:02:19
@brékes: "Jah Magyarországon is vannak ilyenek."
Vicces, hogy pont most kérdezed. Nézz vissza az elkövetkezendő pár napban és megtudod a választ! ;)
Egyébként igen, ha jól tudom az Xbox is valami hasonló technológiára épül.
Vicces, hogy pont most kérdezed. Nézz vissza az elkövetkezendő pár napban és megtudod a választ! ;)
Egyébként igen, ha jól tudom az Xbox is valami hasonló technológiára épül.
brékes 2010.05.12. 13:43:52
Visszaolvasgattam, de nem találtam ilyesmit :/
Mire gondoltál?!
Én viszont találtam egy nagyon egyszerű kivitelű AR játékot:
www.augmentedreality.hu/
tudsz hasonlót, amit mezei user is kipróbálhat xbox meg mindenféle full hd-s webcamn élkül?! :)
Mire gondoltál?!
Én viszont találtam egy nagyon egyszerű kivitelű AR játékot:
www.augmentedreality.hu/
tudsz hasonlót, amit mezei user is kipróbálhat xbox meg mindenféle full hd-s webcamn élkül?! :)
ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2010.05.12. 13:52:28
@brékes: Ma vagy holnap lesz egy post, amiben szó lesz egy ilyen magyar alkalmazásról. Addig nem akarom lelőni a poént.
brékes 2010.05.12. 14:22:24
Lelőhetnéd pedig, mert nagyon megtetszett ez a technológia és kíváncsi vagyok nagyon :)
ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2010.05.12. 15:50:06
Ezt láttad már? :)
augmented.erreklam.hu/
augmented.erreklam.hu/