Szabadítsátok ki ubit!
Szabadítsátok ki ubit!

Sokkoló tény birtokába jutottunk az alant lévő reklámnak köszönhetően: kígyóuborkák ezreit gyalázzák meg szexuálisan nap mint nap. Bizony, napvilágra kerültek olyan információk, melyek szerint a szerencsétlen zöldségek és bizonyos gyümölcsök kegyetlen bánásmódban részesülnek, csupán külsejük és formájuk miatt. Ezt a szomorú tényt a Sara’s Secret  vírusfilmjéből tudtuk meg, mely a mostanság ismét divatba jött stop motion technikával készült, ...
Gyilkos vagy?
Gyilkos vagy?

Az utóbbi időben megfigyelhető egy újfajta trend az internetes – reklám célzatú – videókban, melyek eddig nem látott interakciót biztosítanak a számítógép előtt ülő nézőknek. A Youtube-nak és az egyre nagyobb szélessávnak köszönhetően, olyan történeteknek az irányítói lehetünk, melyeket korábban csak szó nélkül ültünk végig.
 
Kezdődött minden az Adrenalinon is említett Street Fighter játékkal, melyben úgy irányíthattuk a karaktereket, mintha ...
A világ lenagyobb focipályája
A világ lenagyobb focipályája

A szponzoráció egyik legnagyobb előnye, hogy a „jólelkű” vállalat vagy a márka neve olyan tevékenységhez, személyhez, szervezethez kötődhet, amelynek imázsa pozitív hatással lehet a cég megítélésére. Hiszen a fogyasztó fejében összekapcsolódik a szponzorált tartalom és a támogató neve, így a cég azonosíthatja magát az általa felkarolt eseménnyel, személlyel. Jelen esetben ez az esemény pedig nem más, mint az ausztráliai foci bajnokság, az A-Leauge, ...
Élményhajsza –Béna leszel, ha nem sportolsz
Élményhajsza –Béna leszel, ha nem sportolsz

Ezzel a kissé eltúlzott állítással indított társadalmi célú reklámkampányt a vancuveri KidSport Bc , melynek eltökélt szándéka, hogy minden ifjú gyermeket sportosnak, és ezáltal életrevalónak neveljen. Hiszen a testmozgáson kívül ennek a tevékenységnek számos más pozitív hatása is lehet az ember későbbi életében: fejleszti a koncentrációs készséget, megtanít csapatban dolgozni, egészséges táplálkozásra ösztönöz, valamint megmutatja milyen érzés ...
Deszkások, celebek, Nike
Deszkások, celebek, Nike

Mint minden sportszereket forgalmazó vállalat, a Nike is rendkívül nagy előszeretettel képviselteti reklámkampányaiban az ismert embereket és sportolókat, hogy ezáltal is növelje márkájának ismertségét és szeretetét. Celebek, zenészek, focisták, kosarasok, futók…sorolhatnánk míg el nem kopik a billentyűzet. Az utóbbi időben viszont már az extrém sportolók is egyre gyakrabban ütik fel a fejüket reklámjaikban, hiszen nem elhanyagolható az a napról-napra ...
süti beállítások módosítása