Kis Jézus az inkubátorban

 „És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt az inkubátorba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.”
 
Bármennyire is furcsán hangzik így Lukács evangéliuma, az angliai Edith Cavell Kórház koraszülött osztálya ezzel a kis módosítással kívánt boldog karácsonyt a többi osztálynak és a volt betegeknek. Az október közepén elküldött karácsonyi képeslapon a kis Jézus egy inkubátorban fekszik, mellette  pedig a következő üzenet: „Kicsit korai még, de Boldog Karácsonyt!”
 
Az ötlet zseniális, hiszen rendkívül kreatívan mutatja meg azt a problémát, amivel a kórház dolgozóinak nap mint nap szembe kell nézniük: túl korai. Aligha lehetne ötletesebben felhívni a figyelmet a koraszülöttekre, mint a leghíresebb gyermekkel és születésének történetével – no meg egy kis időbeli változtatással.
 
Ahogy maga a koncepció, a kivitelezés sem próbál túl valóságosnak tűnni, nehogy véletlenül megbántsa a hívő embereket (Hiszen nem jó Jézussal viccelni, erre korábban már láthattunk példát.) A kis műanyag figurák és a karácsonyfa ágai pont annyit mutatnak, amennyit kell.
 
Mi nem korán és nem is túl későn kívánunk boldog karácsonyt minden kedves ADrenalin olvasónknak. Teljen békességben és örömben az ünnepetek!
 


A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr952684809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antifaszok Réme 2009.12.24. 19:06:46

Egy kis vicc Mózessel:

Miért neheztelnek a zsidók Mózesre?

Mert ha a Vörös-tengeren való átkelés után jobbra fordult volna, most az övék lenne az összes olaj.

Adrant 2009.12.24. 20:06:01

Ez nagyon ötletes. :) 5/5
Köszi Adri, neked is Boldog Karácsonyt!!!

Omyg 2009.12.24. 20:11:21

Kicsit morbid, de Isten király képeslap. :D:D
Kellemes ünnepeket Ad-renalin. Te, aki még karácsonykor is dolgozol... :)

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.12.25. 07:06:33

Ezzel télleg nem kellene viccelni.

bugajakab 2009.12.25. 07:45:48

A zsindex hozza a formáját, korábban Barangót mentegette az emlékezetes szövege miatt, utána a worluk gyerek előbőrözöt, meg élcelődött a szeplőtelen fogantatáson, most itt ez a adrenalinka.
Egy novemberi hírt most kell a leközölni természtesen a szokásos kétértelmű címmel....

Ezekből is látszik milyen nehéz elfogadni a választott népnek a messiást akit rajtuk kívűl az egész világ próbál követni.

A médiacsicskák pedig teszik azt amiért tartják őket. Bizonyára ószövetségi hitűek, vagy megvan az áruk amiért megteszik ami az elvárás.....

Gyökszi68 2009.12.25. 07:53:20

Tök igaza van ,,bugajakabnak,, , ez már megint egy jó kis zsindexes provokáció így karácsonykor.Szerintem nagyon átlátszó,és szánalmas.

Utó Pista 2009.12.25. 07:55:18

Én hiszek, de semmi sértőt nem találok ebben a képeslapban.

Adrant 2009.12.25. 11:47:47

@bugajakab: Szerintem rosszul látod a dolgokat és csak sajnálni tudlak... Nem kell elolvasni ha bánt a dolog.

Amúgy meg így volt értelme ennek a postnak. Ha októberben (nem novemberben) írnak róla akkor nem ütött volna akkorát.

Semmi sértő nincs ebben a képeslapban, csak a te butaságodban....

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2009.12.25. 11:49:11

ezek a szarházi

"LIBSIK"

már csak ilyenek
süti beállítások módosítása