A Meki arculatot váltott

Ahogyan arra John Travolta is rávilágított a Ponyvaregényben, külföldön – főleg Európán kívül – a McDonald’s-ban kapható McRoyalt más néven árulják. A zsír és kalória szörnyeteget ezeken a helyeken, Quarter Pounder-nek, azaz negyedfontosnak hívják. A Big Mac mellett, ez a legnépszerűbb szendvics a világon, aminek a neve szinte már egybeforrott a Mekiével.
 
Talán éppen ezért a hihetetlen népszerűségért merte megpróbálni a gyorsétteremi lánc Japánban azt, amit eddig még soha. Elhagyta az arany „M” logót, elküldte Ronald-ot, kiiktatta a sárga színeket és még a nevét sem barkácsolta fel az újonnan átalakított és megnyitott éttermekre.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A korlátozott idejű promócióban két tokiói Mekit is piros-fekete köntösbe varázsoltak, melyekben összesen két fajta menüt lehet választani. A hagyományos Quarter Pounder with Cheese (sajtos McRoyal) menü mellett a nagyravágyóknak egy duplahúsos változat is kapható, viszonylag kedvező áron ($5.00 és $6.00). Ezeket a kajákat a dizájnhoz passzoló, szolid csomagolásban rakják az éhes szájú emberek tálcájára, akik így márkátlanul tesztelhetik a minőségi falatokat.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Azt akartuk, hogy a vásárlók felfedezzék ennek a szendvicsnek a nagyszerű ízét, és ne törődjenek a gyártóval.” – mondta a szóvivő. „Akik úgy tekintenek a McDonald’s-ra mint a gyorskajára, most végre csak az ízre hagyatkozhatnak, mert egy olyan hamburgert kapnak, ami előítéletektől mentes.”
 
A japán Dentsu kreatív ügynökség által szervezett kampányban egy külön honlap is helyett kapott, melyen a látogatók utazást nyerhetnek ennek az ősburgernek a hazájába, Amerikába.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Rendkívülinek tartom, hogy egy olyan cég, ahol még a takarítók seprűje is meg van brandingelve, egy ilyen lépésre szánta el magát. Biztosra veszem, hogy működik a dolog, hiszen már a nyitáson egy 500 fős sor állt az étterem előtt. Ez egy remek példa arra, hogy egy szupermárka mikre képes. Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon más országokban is meglépik-e ezt a fogást. Az biztos, hogy én örülnék ha nem kéne Ronald vigyorgó fejét látnom, ahányszor csak beugrom egy hambucira.

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr932684504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.11.20. 12:13:25

jaja ezt én is olvastam, persze klassz az új bohóctalan dizájn, csak azt nem értem mi értelme van:
"„Azt akartuk, hogy a vásárlók felfedezzék ennek a szendvicsnek a nagyszerű ízét, és ne törődjenek a gyártóval.”" csak a világ minden offline és online sajtóorgánumát telekürtölik az új koncepcióval

joehatchinsky 2008.11.20. 12:32:53

De, ha a quarter pounder=Mcdonalds, akkor miért is tennék különbséget?
Ugyanaz más csomagolásban nem lesz se jobb, se rosszabb ízű. Csak átmeneti fellángolás az egész.

Endzs 2008.11.24. 12:45:47

Ettől az új dizájntól nem változik meg semmi...
süti beállítások módosítása