Testfestés, kicsit máshogy

Kína divattéma lett. Az volt már az olimpia előtt is, de az ötkarikás játékok az egész világ szemét ráirányította az ébredező óriásra. Jellemző az is sajnos, hogy a kínai kirakatba előszeretettel csak a csilli-villi vásárfia kerül. Lehet, hogy a Vogue is már sok oldalas fotósorozatot publikál a „pekingi yuppie-k” koncepció mentén, de Kínának van egy másik arca is.

Ezt a TCR-t a shanghai-i Ogilvy hozta össze a Unicef-nek. Mindig üdvözítően figyelem a társadalmi céllal létrejött kommunikációkat, hiszen ezek gyengítik az élét a sok jogos támadásnak, amik démonizálják a szakmát például a nőkben keltett frusztráció, megfelelési vágy, vagy az emberek örökös fogyasztói kielégítetlensége miatt.

Jelen esetben az ügynökség lerántja azt a bizonyos leplet, és rendesen megfeszített ajak-környéki izomcsoportokkal artikulálja a problémát, hogy vedd észre őket ember, a gyerekeket az utcán, akin mindenki átlép egy vállrándítással, vagy csak szimplán megszokott közönnyel, hisz észre sem veszi már a megszokott jelenséget. Én első blikkre azt hittem, hogy ez egy szépen kivitelezett print kampány, másodikra meg valóban sokkolt a dolog. Az O&M igazi gyerekeket kért fel, hogy lefestve üldögéljenek ott a táblával. A maga nemes egyszerűségével „közölve” az üzenetet. Oké, kezdjük már érezni az ambient megközelítést egy ideje, de így ez olyan „igazi kínais.” Gondolom a gyerekek azért sokkal jobban meg lettek fizetve ezért, mintha egy eldugott gyárban varrnának egy pipa alakú bőrdarabot egy cipő oldalára 2 marék rizsért, vagy csak lődörögnének az utcán.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr982684497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2008.11.13. 15:08:41

Ez egy bámulatosan megcsinált kampány, tiszteletem a csapat és a festő előtt.
Amúgy idehaza is kéne valami hasonlót csinálni. Biztos sokan örülnének, ha végre eltűnnének a kéregetők. :)
Na jó, ez kicsit gonosz volt.

Endzs 2008.11.17. 17:31:39

Teljesen egyetértek, bár ez a kéregetős valóban gonosz volt...
süti beállítások módosítása