Táblagéppel az iskolába

Indul az iskolaszezon, a könyvek mellett pedig egyre több gyerek iskolatáskájában ott van a tablet is, legalábbis Amerikában. A Mashable szerint a 8 év alatti gyerekek 52%-a használ érintőképernyős készüléket, mi több, a babák 10%-a egy éves korára már találkozik egy ilyen kütyüvel. A táblagéppel rendelkező családok 70%-ban természetesen a gyerekek is használják a készüléket. Azt a megállapítást, miszerint az iPad-del rendelkező gyerekek az iskolában is jobban teljesítenek, adatok hiányában nem tudjuk ellenőrizni, de ettől talán még messze is állunk.

infographic.jpg

Kétségtelen, hogy a külön iparág alakult ki olyan edukatív és szórakoztató applikációk előállítására, melyekkel a gyerekeket, és közvetve (legalábbis ami a pénztárcájukat illeti) szüleiket célozzák. A Federal Trade Commission felmérése szerint az alkalmazások 89,75%-át kimondottan gyerekek számára fejlesztik, ezen belül is a 0-6 éves korosztályt célozva. A Kereskedelmi Bizottság ugyanakkor aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az adatkezelésre vonatkozó információk hiányosak, gyakran harmadik fél (pl. reklámszerverek) részére is külön értesítés nélkül átadják az adatokat.

Mit tehet a szülő, ha szeme fénye állandóan az okostelefonján/táblagépén lóg? Hasonlóan cselekszik, a gyerekek mellett ugyanis egész sor applikáció segíti a szülők életét is. A The Online Mom felsorolja azt a 10 applikációt, amit minden anyukának feltétlenül telepíteni kell középiskolása okostelefonjára, amelyek között megtalálható a jegyzetfüzettől a családi programok szervezésére képesen keresztül a tananyagig minden.

A kisebbek sem maradnak azonban szórakozás nélkül a Circle of Moms (a szülői munkaközösség helyi megfelelője) a kicsiknek szedett össze olyan alkalmazásokat, amelyek segítségével játék lesz a tanulás. Aki pedig többet szeretne, az a Moms with Apps oldalon még többet találhat, ráadásul péntekenként akciósan is beszerezheti a legújabb alkalmazást.

Ha pedig valaki túlzottan féltené a gyereket, számtalan hasznos kincsre bukkanhat az app store-okban. A Parents.com kimondottan paranoid szülőknek válogatott össze alkalmazásokat, ahol GPS helymeghatározástól az FBI ingyenes gyerek ID alkalmazásán keresztül még arra is választ szerezhet, hogy autóval rendelkező csemetéje éppen milyen gyorsan veszi a kanyart a szülinapjára kapott verdával.

A tanár sem tehet mást, mint halad a korral. Egész emberes, bárki számára használható gyűjteményt állított össze az EdTechTeacher egyik tanára a blogjában, feladat típusonként kategóriákba rendezve és árakkal, igaz, főleg iPadre. Nem csak tanerőknek hasznos.

Az Ablak Zsiráf tehát a múlté, de a betűk ismerete továbbra is hasznos, az alábbi videóban már egy XXI. századi csöppség a lapozós könyv helyett az érintőképernyőt kezeli, valljuk be, nagyon ügyesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr194748867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spotty 2012.09.11. 12:08:17

Ez még lehet messze van itthon, de pl. az unokahúgoméknak már fb csoportjuk van általános iskolában, ahol kapják a házit és egyéb dolgokat közvetít a tanár. Úgyhogy most a gyereknek kellett gy mobilnet. Nekem furcsa volt de több szülőtől is hallottam, hogy egyre több iskola "digitalizálódik" és a gyerekek is igénylik az online világot. Úgyhogy most mobilnetet kerestünk és találtunk egy helyet, ahol nincs havidíj, érdemes megnézni, ha más is ebben a cipőben jár: fon.gs/diaknet
süti beállítások módosítása