Mesés történet a Facebook-on

„Mert gyereknek lenni jó!” – szól a közösségi hálókon terjedő mesés mém utolsó mondata. És milyen igaza van. A napokban indult őrület egyfajta virtuális flashmobként hódít a social web birodalmában, azon belül is a Facebook-on. A gyermeteg ötlet hihetetlenül sok felhasználót mozgat meg, olyanokat is, akikről soha nem gondoltuk volna. De érthető, hiszen ez egy jó játék. Valami olyasmi, amiért anno megszülettek ezek oldalak: az önkifejezés és a közösségteremtés céljából. Jó látni, hogy a karakterek kapcsán olyanok is elkezdtek beszélgetni, akik korábban csak pár szót váltottak egymással.
 
 
De vajon kitől indult ez az egész? Nehéz pontosan megmondani, de annyi biztos, hogy nemzetközi ötletről van szó. A felhívás korábban az üzenőfalakra kitéve terjedt, de egy magyar felhasználó készített neki egy eseményt, ezzel is összekötve az embereket. Az esemény meghívóra innentől pedig ezerszám jelentkeztek a felhasználók. Jelenleg közel 50 ezer – többé-kevésbé magyar – Facebook-os vesz részt a mókában, amely szám óráról órára ezrekkel növekszik. Megkerestük ezt a – nevét elhallgatni kívánó – magyar felhasználót aki legalább annyira meg van döbbenve a számokon, mint mi. „Nem készültem ennyire tudatosan a várható reakciókra. Az, hogy hamarosan elérjük az ötvenezer főt, nagyon meglepett, főleg azt látva, hányan nem válaszoltak még ismerőseik meghívására. A legkevésbé várt elem a cikkek megjelenése volt.”
 
Evezzünk vissza egy kicsit a nemzetközi vizekre. Egy kis nyomozás után rábukkantunk egy szeptemberi reklámkampányra, amely kísértetiesen hasonlít erre a mostanira. A történet mögött egy nemzetközi gyerekvédő egyesület, az EuroChild állt, amely arra kérte az internet népét, hogy változtassák közösségi profilképeiket régi gyerekfotójukra. Lehet véletlen egybeesés, de az is lehet, hogy nem. A neten arra is gyanakodnak néhányan, hogy egy, a Face Your Manga-hoz hasonló oldal gerillakampányáról van szó. (Itt lényegében rajzfilmfigurát varázsolhatunk magunkból pár perc alatt.)
 
De bármilyen kezdeményezésről is legyen szó, lehet tanulni az esetből a marketing és a közösségi média képviselőinek. Az esemény terjedése sokat elárulhat a felhasználók gondolkodásáról, viselkedéséről és részvételi hajlandóságáról, amely egy fogyasztói kampányban jó insight lehet. 1.) A felhasználók kedvelik az egyszerű, szerethető mozgalmakat – főleg akkor, ha van valamilyen érzelmi kötődésük a témához. 2.) Szeretnek nosztalgiázni, megmutatni valamit abból az időből, mikor még nem léteztek közösségi oldalak. 3.) Egy jó ügy érdekében akár a profilképüket is képesek feláldozni, pedig egy közösségi oldalon talán ez a legszentebb dolog. 4.) A kritikus tömeg elérésével még a renitens júzerek is beadják a derekukat. 5.) Az utóbbi időben elterjedt Facebook-os spam-események még mindig nagyon jól használhatók, persze csak ha etikusan kezeljük őket. 6.) És végül, de nem utolsósorban: egy jó ötlettel százezrek érhetők el pár óra leforgása alatt.
 
Lehet szeretni és lehet utálni ezt a mozgalmat, de annyi biztos, rég volt ekkora összetartó erő a Facebook-on. Ti mit gondoltok róla? Megváltoztattátok a profilképeteket? 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalin.blog.hu/api/trackback/id/tr302685346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása